Skip to main content

Vulkánkitörések az ELTE Kis Tudós Táborában

kistudos

Az MTA–HUN-REN CSFK Lendület PannonVulkán kutatócsoport tagjai közül Cserép Barbara, Hajdu Krisztina és Szűcs Kende is bekapcsolódtak az ELTE Kis Tudós Táborának őszi kiadásába, amelyet október 29-én rendeztek meg az ELTE TTK lágymányosi campusán. A program keretében a kisiskolások biztonságos környezetben nyerhettek betekintést a vulkánok izgalmas világába, különös hangsúlyt fektetve a Pannon-medence vulkánjaira. A játékos foglalkozásokat a kutatócsoport tagjai állították össze, és az ő irányításuk mellett a gyerekek saját vulkánmodelleket készíthettek, amelyek – egy kis kémia segítségével – a nap végén látványosan ki is törtek. A kézműves programok mellett a gyerekek megismerkedhettek a geológusok egyik legfontosabb eszközével, a kőzetekkel, amelyek mind szabad szemmel, mind mikroszkóp alatt nagy érdeklődést keltettek. A látványos és izgalmas tevékenységek közelebb vitték a résztvevőket a Föld belső titkainak megismeréséhez, és remélhetőleg felkeltették bennük a tudomány iránti kíváncsiságot is.